GDPR

Kedves Európai Unióból érkező látogatóim!

Engem is utolért az adatvédelmi mizéria. A blogomba belépve, a következő értesítés várt:

Meg szeretnék nyugtatni mindenkit, hogy adatokat nem gyűjtök senkiről, cookie-kat pedig nem én, hanem mint fenti írásból is kitűnik, a Google használ.

Akit érdekel a További információ alatt megtalálható tájékoztató, az ide kattintva elolvashatja azt.

Tájékoztatok továbbá mindenkit, hogy hozzászólásokat a továbbiakban sem áll szándékomban eltávolítani, így ha valaki hozzászólása semmissé válik annak nem én vagyok az okozója, csupán az elszenvedője, hiszen mint láthatjátok a Blogger a továbbiakban már nem támogatja az OpenID szolgáltatást, így a meglévő OpenID hozzászólások és beállításaim "módosultnak".

Remélem sikerült minden elvárásnak, és kötelezettségemnek megfelelnem, ha mégsem, elnézéseteket kérem a tudatlanságomért, de sem jogász, sem weblap szerkesztő nem vagyok.

"Nemzeti összetartozás napjának" margójára

Hetek óta hangos a sajtó attól, mit mondott Orbán Viktor Brüsszelben az Európai Unió területén, és azon belül a Magyarországon is megjelenő "gazdasági bevándorlókról", vagy ha jobban tetszik, "politikai menekültekről". Múlt héten hozzám is megérkezett Orbán Viktor miniszterelnök nemzeti konzultációs levele, melyet visszaküldve, e témában kifejhetem véleményemet az előre megalkotott válaszok közül kiválasztva azt, amelyik a legközelebb áll a szívemhez.

Elgondolkodtam azon, hogy a Magyarországon hivatalosan elismert 13 nemzetiség (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma/cigány (kinek-kinek saját szája íze szerint), román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, és ukrán) mellett még mennyi él országunkban, és máris igazolva láttam azon állítást, hogy a magyar nép történelme során mindig is egy befogadó nemzet volt. Ezt némi történelem ismeret birtokában és a jelenleg hatályos törvények értelmében egyértelműen kijelenthetjük. Hogy e népek, nemzetek szülöttei miként kerültek magyar földre, az egy másik kérdés. Mégis az hiszem elmondhatom, hogy elfogadottságuk nagyban függött attól, hogy miként viszonyultak a közös ügyekhez, mennyiben tartották be a magyar törvényeket, és nemzetiségi identitásukat megtartva, mennyire alkalmazkodtak a befogadó nemzethez, hogyan viszonyultak más nemzetiségekhez. Évszázadokon keresztül egymás mellett, békében éltek leszármazottaik egy birodalom határain belül, melyet csak a XIX. század végén, XX. század elején fejét felütő új, felforgató eszmék verhettek szét, majd a két világháborút követően, a térképet jelentősen átrajzolva, új országokban próbáltak önállóan saját boldogulásukért tenni. Hogy eme mesterségesen megalkotott államok mennyire voltak életképesek azt a történelem jól igazolta, hiszen gyakorlatilag már egy sem létezik közülük, ám helyükön újabb, „nemzetállamok” jöttek létre. Csonka országunkban azonban így is fellelhetőek kési utódaik, és államalkotó szerepüket a Magyar Állam is hivatalosan is elismeri. Elég csak a 2011. évi CLXXIX. törvényre (a nemzetiségek jogairól) gondolni, ahol azonos jogokkal ruházza fel őket közösségi és egyéni szinten is, elismerve őket, biztosítva identitásuk megőrzésének lehetőségét.

Ez rendjén is volna, csak mint sok más dolog, ez sem működik „megfelelően” Sárisápon. Mint tudjuk, 2014-es év végi megalakulása óta küzd a Német Nemzetiségi Önkormányzat azért, hogy a magukat németnek (is) valló személyek is élhessenek a törvény adta nemzetiségi jogaikkal, melyet a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat – hogy finoman fejezzem ki magam – nem támogat. Nem igazán értettem ennek okait, ezért a történelemből próbáltam választ kapni a feltételezhető okokra.

Túl sok, vaskos irodalmat nem kellett átolvasnom ahhoz, hogy egy elég meggyőző és „érthető” okát találjam annak, honnan ez a gyűlölet, honnan ez az ellenségeskedés. Talán sokan hallottak már a Beneš-dekrétumokról, és néhányan talán annak tartalmával is tisztában vannak. Eme névvel illetett elnöki rendeletek összessége a második világháborút követően létrejövő Csehszlovákia jogosságát volt hivatott igazolni, melyben a magyarok mellett a németek kollektív bűnösségét is kimondták. Bár az azóta szintén megszűnő „műállam utódai” (Csehország és Szlovákia) is az Európai Unió tagállamai (csakúgy mint Magyarország), mégis mindkét ország jogrendszere részének tekinti azokat annak ellenére is, hogy teljesen összeegyeztethetetlenek például az Európai Unió Alapjogi chartájával. Szlovákia még ezt is megfejelte azzal, hogy mikor az unió szellemiségével ellentétes volta miatt foglalkozni kezdett vele az Európai Parlament, saját parlamentjükben megerősítették azok sérthetetlenségét. No gondoltam, akkor itt van a kutya elásva. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, gyakorlatilag Szlovákia „képviselete, helytartója, eszmeiségének közvetítője, kihelyezett tagozata”. Ezt végiggondolva már nem is csodálkozom a részükről történő gyűlölködésről, gáncsoskodásról. Most már világossá vált számomra, hogy ahelyett, hogy segítették volna a Német Nemzetiségi Önkormányzat alakulását, munkáját, helyette miért gördítenek akadályokat eléjük, miért gátolják őket azonos jogaiknak gyakorlásában.

Ma már csak egy kicsit csodálkozom azon, hogy magukat pedagógusnak valló egyének is kivették részüket ebből a gyalázatból, szembemenve tanulók és szüleik akaratának, jogainak. És hogy kik ezek a személyek, akik rendkívül empatikus képességeikről tettek tanúbizonyságot? Hát íme a „díszes” társaság! 

Piroska József, Baumstark Istvánné, Huberné Kisgyőri Katalin, Szőke Erzsébet 

 

A szülők azt hiszem ezek után még nagyobb elszántsággal állnak ki jogaik mellett, és végre talán a többség akarata is érvényesülhet településünkön, a „hivatalos” véleményformálók akaratával szemben. Erről az iskola, és a KLIK esztergomi vezetője felé elküldött levél is tanúskodik, melyre bár a mai napig nem érkezett válasz egyik részről sem, én mégis bízom a döntéshozók józan ítélőképességében és a nemzetiségi jogok azonos módon történő gyakorlásának biztosításában legyen az bár szlovák, vagy német.

És végezetül mi mással zárhatnám gondolataimat a „nemzeti összetartozás napján", mint Illyés Gyula híres mondatával: „Magyar az, akinek fáj Trianon!”, legyen az bár szlovák, német, vagy bármely más magyarországi nemzetiségnek tagja!

Az arany ember

         „Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem."

         Nem tehetek róla, de nekem ez az elhíresült „igazságbeszéd” jutott eszembe hétvégén, mely Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől hangzott el jó néhány évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen, a város közgyűlésében. Történt mindez múlt héten, mikor a ránk törő szép időnek köszönhetően elővettem kerékpáromat a tárolóból, és keresztültekertem vele egyre szépülő faluközpontunkon. Rögtön szemembe ötlött, hogy a nemrég átadott inkubátorház előtt ismét munkálatok zajlanak, aszfaltozott járda helyett, a szemnek sokkal tetszetősebb térkő burkolatú járdán közlekedhetnek a jövőben, falunkon gyalog keresztülsétáló honfitársaink. És nem tudtam nem észrevenni, néhány tíz méterrel arrébb, azt a frissen aszfaltozott néhány négyzetmétert, melyet akkor még gyümölcsös ládákkal kerítettek el, nehogy egy figyelmetlen autós ráhajtson. Jó volt ilyet látni, hiszen idejét se tudnám megmondani, mikor láttam utoljára szeretett falunkban ekkora egybefüggő, új aszfaltfelületet. Kezdeti lelkesedésem aztán rögtön alábbhagyott kicsit, ahogy jobban szemügyre vettem a sötétlő, szabályos foltot. Ez ugyanis nem a közúthálózat megújulásának „tavaszt hozó fecskéjeként” virított előttem, csupán egy magánház autóbejárójának bevezető szakaszaként mosolygott vissza rám. Egy pillanatra megálltam, és Jókai Mór egyik örök klasszikusa, Az arany ember jutott eszembe. Tudják, akik olvasták, a regény főszereplőjét a nép azért illette ezzel a megtisztelő névvel, mert amihez nyúlt „arannyá” változott, fejlődésnek indult, profitot termelt. És igen ott, akkor megértettem Lázár János szavait. Ezt így kell! Kemény, becsületes munkával, nem szégyellve a munka eredményét, kaparva, gyűjtve, kockáról kockára építkezve meg lehet csinálni. És ő megcsinálta! Sőt, szinte versenyre kelve dinamikusan fejlődő falunkkal, együtt fejlődik a faluközponttal, a közintézményekkel. Tavaly év végén dryvit szigetelés került önkormányzati beruházás keretében egy épületre, ő sem akart lemaradni, nála is dryvitozás történt. És most a járda, kocsi-beálló … (Nem mellesleg kevés olyan épület van a faluban, amely előtt a járda aszfalt helyett térkövezve lenne. Itt erre is láthatunk példát.) Szép, és nemes ez a „versengés”, kár hogy csak keveseknek adatik meg. Azon töprengtem, vajon napelem miért nem került még fel a családi fészek tetejére? Vagy az udvarba egy jó kis hőszivattyú. Na de mindent nem lehet egyszerre. Még neki sem.

 

         Megmondom őszintén, kicsit irigylem, hogy a mai világban, mikor Magyarországot úgy emlegetik, mint az az ország, ahol 3 millió (egyesek szerint ennél több) ember él szegénységben, akiknek a napi betevő megteremtése is komoly feladatot jelent, akkor itt van ő. Példát mutat. Példát mutat ebben is. Persze mások is fejlődnek a faluban, szépül a portájuk, de az övé talán azért szembetűnőbb, mert a központban van. És mert szerencsés, vagy inkább mondjuk úgy, magán érezheti az isteni gondviselést, hiszen mégis csak egy volt „frankás diákról” van szó. Ő az, akinek gyakorlatilag ki se kell tennie lábát falunkból, itt ebben a hányatott sorsú, bányász múltú faluban is képes erre. Van biztos munkahelye, tisztességes, jól jövedelmező vállalkozása, szép családja, és megbecsülése az emberek részéről. Igen, azt hiszem erre mondják, hogy örülni kell a másik boldogulásának is. Az ilyen embernek. Sőt, több ilyen ember kellene ebbe a faluba, bár azt is mondják, két dudás nem fér meg egymás mellett, egy csárdában…

Pravda vás oslobodí!

Miután felhívták rá a figyelmemet, volt szerencsém megnézni az M1-en futó Domovina műsor, február 9-ei adásának internetes változatát. E helyütt a műsorvezető a rövid filmriportok felvezetőjében a következőt mondotta Sárisápról, legalábbis a feliratozás alapján: „ … a Pilis és a Gerecse hegység találkozásánál, egy festői faluban (?) jelenleg kb. 3.000 lakos él. A sárisápiak többsége szlovák származású (?!), ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az általános iskolában, a szülők kérésére szinte mindenki tanulja a szlovák nyelvet. „

         Hogy ki adta-e szavakat Bencsik úr szájába nem tudom, csak sejtéseim vannak róla. Mindenesetre amit mondott az egyetlen szóval fejezhető ki: hazugság. Remélem e mondatom miatt Ján Bencsik nem akar a későbbiek során pofán vágni (Kollár Károly után szabadon), bár gyanítom el sem jutnak hozzá e sorok. Nem vagyok a származáselmélet szakavatott professzora, de ez a kijelentés több sebből is vérzik.

Akkor nézzünk néhány tényt, melyek a fenti állítást erősen megkérdőjelezik. Rögtön elsőnek itt van Sárisáp hivatalos honlapja, ahol az alábbiak olvashatóak:

         Bár az első olvasatban feltűnik az embernek, hogy nem egy túl gyakran frissített honlapról van szó (2005. augusztusi adat van feltüntetve a község lakóinak számát illetően; a ma már Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat még „lánykori” nevén van megemlítve; a 2014-es év végén alakult Német Nemzetiségi Önkormányzat ellenben még meg sincs említve; és az egykor szebb napokat is megélt, de a végén dolgozóival csúnyán elbánó, évekkel ezelőtt csődbe ment CS Elektronik Kft. még mindig megélhetést biztosító cégként van aposztrofálva), azonban a község jelenét bemutatni szándékozó menüpont alatt az olvasható, hogy a községet többségében magyarok lakják, és csak kis százalékban élnek mellettük szlovákok. Hogy mit jelent ez a kis százalék, ennek kifejtéséhez lássuk a KSH 2011-es népszámlálási adatait, Sárisápra levetítve.

Jól látható, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával 2454-en vallották magukat magyarnak (84,83%), 324-en szlováknak (11,20%), 63-an németnek (2,18%), 24-en cigánynak (0,83%), 5-en románnak (0,17%), 4-en orosznak (0,14%), és 19-en egyéb nemzetiségűnek (0,66%). Persze ezek a számok se perdöntőek, hiszen nem került felmérésre a kettős-, esetleg többes, nemzeti identitású emberek száma, nem beszélve róla hogy lassan 4 éves adatokból mazsoláztam. Ennek ellenére mégis az hiszem bátran kijelenthetjük, hogy a sárisápiak többsége - méghozzá döntő többsége - magyar származású! Persze lehet az ebet a karóhoz kötni, és lehet azt hangoztatni, hogy a legtöbb sárisápi lakos felmenői között fellelhetők tótok is, de ha ilyen szempontok figyelembe vételével történt e megállapítás (azon felül, hogy nem is biztos, hogy igaz), akkor nyugodtan kicserélhetjük a szlovák jelzőt svábra, rácra, bunyevácra, vagy bármely más Magyarországon előforduló népcsoport nevére, hisz biztos vagyok benne, mindenki felmenői között megtalálhatóak a magyarok mellett más nemzetiségek tagjai is.

Nem mellesleg a „bizonyíték” is erősen sántít, hiszen jól tudjuk, hogy milyen „tájékoztatás” (erősen gondolatjelek közé téve) mellett történt a szülők részéről a szlovák nyelv oktatásának kérése. Kíváncsi vagyok, hogy a helyi gondolatformálók mit fognak szólni ahhoz, ha a szeptemberben iskoláséveiket megkezdő kiselsősök példája a későbbiekben „ragadós” lesz? Ugyanis a nem egészen harminc fős elsős osztályban előreláthatólag az osztály felét megközelítő, vagy  akár azt meg is haladó számban fognak német nemzetiségi oktatásban részesülni a diákok, szüleik kérésére! Ezek után majd azt fogják hangoztatni, hogy a sárisápaiak többsége német származású? Kötve hiszem!

Maradjunk a száraz tényeknél, és a csupasz valóságnál. Sárisáp magyar falu (mindig is az volt), némi szlovák, és nem mellesleg német, cigány, román, orosz és egyéb kisebbségeket is magába foglalva. És végül mi mással zárhatnám gondolataimat, mint a címben szereplő mondattal: az igazság szabaddá tesz!

EZ + AZ

Kedves sárisápi, fogyasztói társadalom!

A holnapi napon, rendkívül kedvező áron, gondolom rendkívül jó minőségben vásárolhatunk családunk összes tagjának a „művházban” 9-től, 11 óráig. Kapható lesz ott sportemberek számára bicigli lámpa, háziasszonyoknak pórtörlő és mérőkanál (amivel akár merni is lehet), gyermekeknek püss álatkák, kislányoknak cicanadrág, nagylányoknak macska nadrág, házi kedvencünknek pőráz, szóval lesz ott minden, amire egy valamirevaló ember vágyhat! A lehetőséget kéretik nem kihagyni, hiszen közeleg a Karácsony, ráadásul hol máshol juthatnánk ezekhez az életünket komfortosabbá, jobbá tevő portékákhoz?!

A termékek árából következtetve semmi kétség nem férhet hozzá, hol készülnek ezek a vendégárusok által a fogyasztókhoz kerülő csecsebecsék. De már az újságot is ott készítik? Vagy van ma, Magyarországon olyan nyomda, amely ilyen „minőséget” produkál? Az elírások mellett, helyesírási hibák tömkelegével találkozhatunk ebben a mindössze 6 oldalas, képekkel teli kiadványban. Valaki ezért a „munkáért” pénzt adott, és ezt a "munkát" átvette?

De megnyugtatják a kedves vevőket, az eladó (és/vagy a nyomda) a nyomdai hibákért felelős(s)éget nem vállal, és az árucikkekre a törvényben meghatározott garanciát biztosít. Igaz, a kiadványon se egy felelős kiadó, se egy cégnév, se egy elérhetőség nincsen feltüntetve. Szóval akinek problémája akad a vásárolt termékkel, mehet egyenesen Kínába panaszra. Csak ott el ne tévedjen a sok iparos között …

azt látjuk

Viszont csábító, hogy viaszosvásznat is fellelhetünk a termékkínálatban. Régóta vágyok egy piros-fehér kockás, régi időket idéző "egyedre", ami tökéletes kiegészítője lehetne a présházunknak, és eddig sehol nem sikerült beszereznem. Talán itt megtehetem. Akkor holnap találkozunk?  ;-)