ÁLOM

Elmúlt éjszaka álmot láttam. Álmomban valahol a távoli jövőben éltem, nem sokkal a borzalmakkal teli, harmadik világégés után. Azon kevesek közé tartoztam, akik az egész világot romba döntő háború túlélői voltak. A társadalom újjá szerveződése után, az országunkat kellett újra felépítenie a megmaradt magyarságnak. Az új országvezetés igyekezett is az iskolai képzések kialakításánál figyelembe venni, hogy az országnak most kőművesekre, és mérnökökre van leginkább szüksége, hiszen megsemmisült a teljes úthálózatunk, közintézményeink, otthonaink, templomaink, hídjaink.

De a mi falunk más volt. Történt ugyanis, hogy a nagy háború előtt a globális felmelegedés hatására az északi sark jobban megközelíthetővé, elérhetővé vált a világ számára, és a frissiben megalakult Eszkimó Köztársaság rohamos társadalmi és gazdasági fejlődésnek indult. Ugyanakkor ahhoz elég távol volt a „fejlett világtól”, hogy a háború őt ne sújtsa. A Magyar Kormány a jó külügyi kapcsolatok alakulása miatt ezért pénzzel támogatta azon településeket, ahol iglo-építő képzés folyik. Településünkön ráadásul élt is egy eszkimó közösség, mely még a harmadik világégés előtt költözött településünkre, melegebb hazát keresve, és találva magának. Nosza ki is használta ezt településünk vezetése, kötelezővé tette a képzés alapjait szolgáló tantárgy okítását a helyi általános iskolában. Szemet gyönyörködtető látvány volt a szülők számára, ahogy az iskola udvara mellett elhaladva láthatták, ahogy a sok mosolygó arcú gyermek fúrta, faragta a hungarocellt (jég híján ezzel gyakoroltak) és építették a kacifántosnál kacifántosabb „jégkunyhókat”. Büszke is voltam fiamra, aki ezt a remek iskolát irigylésre méltó bizonyítvánnyal végezte el.

Aztán egy napon szomorúan érkezett haza gyermekem, a még csak néhány hónapja megkezdett középiskolai élet, egy fárasztó napja után. Leültettem őt az asztalhoz, és kértem beszéljük meg, mint férfi a férfival, mi a szomorúságának oka. Bevallom őszintén, hogy valami szerelmi bánatra gyanakodtam, de kiderült ennél azért komolyabbról volt szó. Az új iskolába kerülve, már csak építészetet tanult, aminek nem voltak meg nála a szükséges alapok. Tanult ugyan már az általános iskolában is építészetet, de a más iskolából érkező, új osztálytársai ezt hamarabb kezdve, nagyobb óraszámban tanulták, míg ők a hungarocell csodákat varázsolták iskolájuk udvarára.  Ennek köszönhetően a szinte mindig ötös osztályzatot szerző fiamnak becsúszott egy kettes. Próbáltam vigasztalni és elmagyarázni, miért is kellett neki a számára fölöslegesnek tűnő iglo-építés alapjainak elsajátításával bíbelődnie. Elmeséltem neki, hogy szegény falunk még szegényebb iskolája így juthatott egy jelentősebb állami támogatáshoz, a falu vezetése figyelembe vette a településünkön élő eszkimó kisebbség érzéseit, és nem utolsó sorban úgy gondolkodott, hogy bár kőből és téglából házat építeni nem ugyanaz, mint jégkunyhót építeni, mégis meggyőződésük volt, hogy az iglo készítés alapjait elsajátítva, könnyebb lesz számukra az építész szakma elsajátítása is. Meséltem neki, a már nem is oly távoli Eszkimó Köztársaságról, akivel országunk élénk gazdasági kapcsolatot ápol, és ha úgy hozza az sors, lehet ő is kapcsolatba kerül ezen ország lakóival, és esetleg kamatoztathatja később iglo-építő készségét is. Meséltem neki a környező országokban élő, az eszkimókkal rokoni szálakat felmutatni képes népekről, akikkel szintén kapcsolatba kerülhet a nagybetűs életbe kilépve. Illedelmesen megköszönte válaszomat, és bevonult a szobájába tanulni.

 Én még sokáig ülve maradtam, és gondolkodtam. Azon törtem a fejem, hogy vajon elhitte-e azt, amit én a legnagyobb meggyőződéssel próbáltam elmagyarázni neki, de igazából én magam sem hittem el. Megérte-e kicsiny településünknek az, hogy gyermekeink jövőjét, boldogulását veszélyeztessük, hátránnyal indítsuk őket az életbe, pillanatnyi, anyagi előnyök megszerzése végett? Nem kellett volna inkább településünk vezetőségének kicsit szűkösebbre venni a költségvetést, ellenben számukra a világ egészén használhatóbb tudás alapjait biztosítani?

Már éppen válaszolni akartam saját magamnak feltett kérdéseimre, mikor megszólalt a csörgőóra. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ez csak egy rossz álom volt. Még szerencse, hogy nem ilyen településen élek.