Gondoltam
a szabad választások kezdetéig visszanyúlva, csinálok egy kis sárisápi
történelmi áttekintést. Sajnos a Nemzeti Választási Iroda honlapján a
legkorábbi önkormányzati választási eredmények az 1998-as évekből valók. Sebaj,
gondoltam az internet erre való, majd utána nézek más oldalakról. Azonban
akárhogy keresgéltem, kíváncsiságom nem vezetett eredményre. Így be kell
érjétek az elmúlt 16 év hivatalos eredményeivel. Érdemes átnézni, ki-mikor
indult először, többszöri megmérettetése során hogyan nőt, vagy csökkent a
támogatottsága, illetve ki-milyen színekben indult és indul ma, és hogy hányan
mérették meg magukat mint képviselő-, illetve polgármester-jelölt az adott
évben.
Különösebb
kommentet nem fűznék hozzá, érdemes átnézni, sok érdekességre lehet találni
közöttük. Az adatokat a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról szemezgettem.
Eltérés csupán annyi az NVI honlapján lévőtől, hogy én már a kapott szavazatok
alapján felállított eredmény szerint határoztam meg a jelöltek sorrendjét. A
2014-esnél még eredmények természetesen nincsenek, jóslásba nem bocsátkoznék,
ott maradt a szavazólapon lévő sorrend. Hát akkor lássuk!
1998
POLGÁRMESTER JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Haracska Ferenc
|
MSZP
|
1080
|
93,99
|
polgármester
|
2
|
Lőrinc Lászlóné
|
SZDSZ
|
69
|
6,01
|
|
KÉPVISELŐ JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Dr. Maradi Attila
|
MSZP
|
879
|
|
képviselő
|
2
|
Farkas Lászlóné
|
MSZP
|
645
|
|
képviselő
|
3
|
Lengyel Lászlóné
|
MSZP
|
569
|
|
képviselő
|
4
|
Bercsényi Sándor
|
MSZP
|
540
|
|
képviselő
|
5
|
Radoszta János
|
független
|
532
|
|
képviselő
|
6
|
Dr. Kollár Sándor
|
független
|
504
|
|
képviselő
|
7
|
Piroska József
|
MSZP
|
469
|
|
képviselő
|
8
|
Kollár Károly Imre
|
MSZP
|
463
|
|
képviselő
|
9
|
Keszthelyi Tiborné
|
független
|
443
|
|
képviselő
|
10
|
Pup Attila
|
MSZP
|
405
|
|
|
11
|
Keszthelyi Károly
|
MSZP
|
401
|
|
|
12
|
Jurásek László
|
MSZP
|
383
|
|
|
13
|
Kanovszki Pálné
|
független
|
348
|
|
|
14
|
Jurásek János
|
független
|
293
|
|
|
15
|
Urbanics János
|
független
|
265
|
|
|
16
|
Pál József
|
független
|
191
|
|
|
17
|
Nánai Istvánné
|
független
|
171
|
|
|
18
|
Lőrinc Lászlóné
|
SZDSZ
|
168
|
|
|
2002
POLGÁRMESTER JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Haracska Ferenc
|
MSZP-BSZSZ
|
890
|
79,75
|
polgármester
|
2
|
Radoszta János
|
független
|
226
|
20,25
|
|
KÉPVISELŐ JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Dr. Maradi Attila
|
MSZP-BSZSZ
|
739
|
|
képviselő
|
2
|
Farkas Lászlóné
|
MSZP-BSZSZ
|
631
|
|
képviselő
|
3
|
Huberné Kisgyőri Katalin
|
MSZP-BSZSZ
|
629
|
|
képviselő
|
4
|
Keszthelyi Tiborné
|
független
|
588
|
|
képviselő
|
5
|
Kollár Károly Imre
|
MSZP-BSZSZ
|
559
|
|
képviselő
|
6
|
Csicsmann János
|
MSZP-BSZSZ
|
556
|
|
képviselő
|
7
|
Lengyel Lászlóné
|
MSZP-BSZSZ
|
534
|
|
képviselő
|
8
|
Dr. Kollár Sándor
|
független
|
520
|
|
képviselő
|
9
|
Bercsényi László
|
MSZP-BSZSZ
|
497
|
|
képviselő
|
10
|
Friedrich Zoltán
|
független
|
401
|
|
|
11
|
Priegl Gáborné
Kreisz Katalin |
független
|
347
|
|
|
12
|
Kőhegyi Imre
|
MSZP-SZDSZ-BSZSZ
|
289
|
|
|
13
|
Piroska József
|
MSZP-BSZSZ
|
287
|
|
|
14
|
Szabó István
|
MSZP-BSZSZ
|
276
|
|
|
15
|
ifj. Jánosi József
|
független
|
181
|
|
|
2006
POLGÁRMESTER JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Kollár Károly Imre
|
független
|
799
|
77,35
|
polgármester
|
2
|
Borsos János
|
független
|
175
|
16,94
|
|
3
|
Baranyi Péter Pál
|
független
|
59
|
5,71
|
|
KÉPVISELŐ JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Dr. Maradi Attila
|
független
|
635
|
|
képviselő
|
2
|
Huberné Kisgyőri Katalin
|
független
|
528
|
|
képviselő
|
3
|
Keszthelyi Róbert
|
független
|
497
|
|
képviselő
|
4
|
Kollár Károly Imre
|
független
|
478
|
|
|
5
|
Farkas Lászlóné
|
független
|
471
|
|
képviselő
|
6
|
Csicsmann János
|
MSZP
|
446
|
|
képviselő
|
7
|
Ligetiné Vass Éva
|
független
|
437
|
|
képviselő
|
8
|
Bercsényi László
|
független
|
431
|
|
képviselő
|
9
|
Szekeres Tibor
|
MSZP
|
391
|
|
képviselő
|
10
|
Dr. Kollár Sándor
|
független
|
383
|
|
képviselő
|
11
|
Karcagi Pál
|
független
|
280
|
|
|
12
|
ifj. Janovich István Levente
|
független
|
277
|
|
|
13
|
Friedrich Zoltán
|
független
|
259
|
|
|
14
|
Borsos János
|
független
|
247
|
|
|
15
|
Farda Attila
|
MSZP
|
231
|
|
|
16
|
Varga László
|
független
|
226
|
|
|
17
|
Fridrich Szablocs László
|
MSZP
|
225
|
|
|
18
|
Radoszta Péter
|
független
|
187
|
|
|
19
|
Dénes Roland
|
független
|
111
|
|
|
20
|
Friedrich István
|
független
|
97
|
|
|
21
|
Schrammel Zoltán
|
független
|
90
|
|
|
2010
POLGÁRMESTER JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Kollár Károly Imre
|
független
|
726
|
76,58
|
polgármester
|
2
|
Balog János
|
Jobbik
|
222
|
23,42
|
|
KÉPVISELŐ JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
1
|
Dr. Maradi Attila Gyula
|
független
|
504
|
|
képviselő
|
2
|
Keszthelyi Róbert
|
független
|
488
|
|
képviselő
|
3
|
Ligetiné Vass Éva
|
független
|
395
|
|
képviselő
|
4
|
Bercsényi László
|
független
|
357
|
|
képviselő
|
5
|
Huberné Kisgyőri Katalin
|
független
|
343
|
|
képviselő
|
6
|
Szekeres Tibor
|
MSZP
|
339
|
|
képviselő
|
7
|
Vibling Józsefné
|
független
|
328
|
|
|
8
|
Csicsmann János
|
MSZP
|
295
|
|
|
9
|
Balog János
|
Jobbik
|
280
|
|
|
10
|
Farkas Lászlóné
|
független
|
272
|
|
|
11
|
Schummel Tamás József
|
független
|
201
|
|
|
12
|
Janovich István Levente
|
független
|
200
|
|
|
13
|
ifj. Karcagi Pál
|
független
|
142
|
|
|
14
|
Jácint László
|
Jobbik
|
122
|
|
|
15
|
Révész Zoltán
|
MSZP
|
106
|
|
|
16
|
Páncél Tibor
|
Jobbik
|
91
|
|
|
17
|
Radoszta Péter
|
független
|
79
|
|
|
18
|
Schrammel Zoltán
|
független
|
69
|
|
|
19
|
Kerekes Krisztián László
|
független
|
65
|
|
|
2014
POLGÁRMESTER JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
|
Balog János
|
független
|
|
|
|
|
Kollár Károly
|
független
|
|
|
|
KÉPVISELŐ JELÖLTEK
|
|||||
|
Jelölt neve
|
Jelölő
szervezet(ek)
|
Kapott
érvényes szavazat
|
%
|
státusz
|
|
Dr. Maradi Attila
|
független
|
|
|
|
|
Huberné Kisgyőri Katalin
|
független
|
|
|
|
|
Balog János
|
független
|
|
|
|
|
Janovich István Levente
|
független
|
|
|
|
|
Rigó Viktor
|
MSZP
|
|
|
|
|
Keszthelyi Róbert
|
független
|
|
|
|
|
Ligetiné Vass Éva
|
független
|
|
|
|
|
Szekeres Tibor
|
független
|
|
|
|
|
Bercsényi László
|
független
|
|
|
|
|
Kákonyi Gellért
|
független
|
|
|
|
|
Radoszta Péter
|
független
|
|
|
|
|
Gál Zoltánné
|
Jobbik
|
|
|
|
Hát most én elővenném a kis fekete noteszt és piros 'téntával' - nyálazva előtte a stabilocerkát - belevésnék egy fekete pontot Neked :-)
VálaszTörlésSegítsük a munkádat:
VálaszTörlés1994-es képviselő választás eredménye itt:
http://old.sarisap.hu/1994_kepviselo.htm
1994-es polgármester választás itt:
VálaszTörléshttp://old.sarisap.hu/1994_polgarmester.htm
Az 1990-es országgyűlési választáson Sárisápon is az akkori rendszerváltók vitték a prímet (MDF, SZDSZ, KDNP) - de meg kell jegyezni, hogy a településen a pártokra adott voksok tekintetében az MSZP és a Munkáspárt sem szerepelt rosszul. Az akkor még generációs FIDESZ-t például mindkét - önmagát - baloldalinak definiáló szervezet vastagon megelőzte. Egyéniben Horváth Zsolt (MDF) és Dr. Arató Géza (SZDSZ) között dőlt el utóbbi javára az egyéni képviselői mandátum.
VálaszTörlésA választás második fordulójában a részvételi hajlandóság a 20%-ot közelítette, szinte már érdektelenségbe süllyedt. Ez országos jelenség volt, nem csak helyi sajátosság. A közhangulat 1990-ben nem kedvezett a baloldaliságot vállaló politikai erőknek. (http://egykissap.blogspot.hu/2014/04/a-valasztasrol-ugy-altalaban.html)
Úgy gondolom - legalábbis a választási statisztika ezt erősíti, a helyi közéletet egyre inkább a "függetlenek" irányítják és nem a pártok delegáltjai. Ez jó nem? Ciklusról-ciklusra kevesebb a párttámogatással induló jelölt. Felnőttünk a helybéli demokráciához :-)
VálaszTörlésKöszönöm Gellért a segítséget!
VálaszTörlés