Kis költői túlzással akár ez is lehetne Sárisáp „indián”
neve, ha szeretett településünk valahol Közép-, vagy Dél-Amerikában helyezkedne
el. De így, Ebszőnybánya irányából belépve településünkre, nyaranta mindig azon
gondolkodom, hogy mi lenne a szemet kevésbé zavaró első sárisápi kép. A
fejmagasságig érő ős-gaz, vagy talán az ezek jótékony takarásában elhelyezkedő,
roskadozó, mára már talán életveszélyes épületek látványa? A tulajdonosok
valószínűleg az első mellett tették le a voksukat, hiszen teret engedtek
területükön a burjánzó vadnövényzet korlátlan térnyerésének.
Nem tudok szó nélkül elmenni ez mellett a látvány mellett.
Én napi szinten kétszer szembesülök azzal a látvánnyal (munkába menet és jövet),
hogy Sárisáp Annavölgy felöli végén az út két oldalán több tíz méter hosszan
fejmagasságig érő gaz, és mögöttük meghúzódó, egykoron szebb napokat is megélt
ipari épületek hívják fel a figyelmes szemlélő figyelmét az idő múlására,
Sárisáp „szépségeire”. Ilyenkor szeretnék egy lóhoz hasonlítani (Falus Ferenc
után szabadon) szemellenzővel a fejemen, hogy csak előre tudjak tekinteni, a
mellettem lévő dolgok ne zavarjanak célom elérésében. De a jó Isten nem ilyen
sorsot szánt nekem, így aztán naponta többször, a fogaim között néhány
káromkodást jól „megrágva” azon gondolkodhatom, hogy vajon a Sárisápon
keresztül utazó embereknek mi lehet a véleményük falunkról és az abban élő
emberekről. Nem beszélve róla, hogy a sűrű „zöldövezet” szinte vonzza az
illegális szemétlerakókat, hamar helyet kap az összkép további fokozásához
egy-két gumiabroncs, rossz hűtőszekrény, vagy néhány zsáknyi háztartási szemét.
Persze ilyen ősbozótosokkal találkozni a falu más pontjain is, de
talán ez a legszembetűnőbb. Azzal is tisztában vagyok, hogy a fent leírt
terület egy része Annavölgyhöz tartozik, hogy a területek tulajdonosi viszonya
nem teljesen tisztázott, de Annavölggyel összefogva a település vezetőinek
mindent meg kellene tenniük a jelenlegi állapotok felszámolása érdekében. És a
jog, a falu mellett áll. Nem vagyok jogász, tudom a testület tagjai sem azok,
de hát többek között ezért van a településnek jegyzője, hogy ilyen esetekben a
törvényességet felügyelve, segítse a testület munkáját. Az első lépés szerintem
nagyon egyszerű, ki kell kérni a Földhivataltól ezen területek tulajdoni
lapját. Ha ez megvan, akkor a következő lépés a tulajdonosok felkutatása (ez talán
a legnehezebb része), majd hivatalosan fel kell szólítani őket, hogy végezzék
el területükön a gaz-mentesítést. Ha ennek nem tesznek eleget, akkor pedig
kényszerkaszálást kell elrendelni, melynek költségeit a tulajdonosoknak ki kell
számlázni. Ha a törvényileg meghatározott időn belül fizetési
kötelezettségüknek nem tesznek eleget, akkor végrehajtást kell kérni rájuk. Ha
még mindig nem fizetnek, és elárverezik az ingatlanokat, ott kell ülni az első
sorban az árverésen és lecsapni rájuk. Gondolom az ilyen területekért nem
tülekednek az ingatlan spekulánsok sem, jó áron hozzájuk lehetne jutni, majd
újrahasznosítani azokat. Emellett az életveszélyes épületek vonalán is el
lehetne indulni (konkrétan nem tudom melyik szakhatóságnál), de lépésre lehetne
kényszeríteni a tulajdonosak, hogy vagy rendeltetésszerűen, jó gazda módjára
használják portájukat, vagy váljanak meg azoktól. Biztos vagyok benne, hogy ez
egy hosszan elhúzódó, jogi csűrés-csavarással teletűzdelt, nem kevés
pénzbefektetést is igénylő történet lenne, de ha sosem kezdi el senki, akkor
nem is lesz változás. Vagy megvárjuk az első tragédiát, mikor mondjuk a nyári szünetben
indiánost játszó gyerekek („ideális” terep lehetne nekik) az épületbe bemászva
kezüket-lábukat törik, vagy ne adj’ Isten nagyobb baj történik velük. Akkor
aztán majd lehet kapkodni, meg a felelősöket keresni. Én az első verzió mellett
maradnék, bár tudom, ez a jelenlegi vezetés részéről nem lenne túl hiteles,
hiszen önkormányzati tulajdonban lévő területeken is hasonló „növénytermesztés”
zajlik. A probléma egyik lehetséges megoldására már egy korábbi bejegyzésemben utaltam.
Vállalásaim
a képviselő testületbe választásom esetén:
- Sárisáp,
Annavölgy felőli végén lévő szégyenfolt megszüntetésére irányuló törekvés
képviselete
- hasonló,
kevésbé látványos helyen lévő területek számbavétele, mielőbbi megszüntetésük
kikényszerítése
- Sárisáp
önkormányzatának részéről történő példamutatás megteremtetése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése