2014. október 7., kedd

Kommunista szombat



A hétvége elmúltával az előző rendszer egyik, talán már el is feledett „vívmányának” szeretnék párt sort szentelni. Természetesen lehet rá rossz, vagy akár jó emlékű nosztalgiával is visszagondolni, de az alapgondolatra mindenképp érdemes kicsit kitérni.


         Történt ugyanis a nagy szocializmus idején, mikor az emberek még „nem voltak restek”, és a szabad szombatjaikból feláldozva néhányat valami magasztos eszme javára, elmentek ingyen dolgozni. Pontosabban nem ingyen dolgoztak, hiszen aznapra is járt a munkájuk után a bér, de az nem került számukra kifizetésre, hanem egy magasztos eszme megvalósulását volt hivatott elősegíteni, ment a közösbe. Az „önkéntességet”, az aznap elvégzett munka minőségét, hatásfokát, illetve az elérendő céllal való azonosulást lehetne elemezgetni, de nem ez a bejegyzésem célja. Bejegyzéseim alkalmával már említettem olyan – általam szükségesnek vélt – változtatásokat, melyek a közfoglalkoztatottak munkaidő beosztását is érintené. Ezzel lényegesen kevesebb idejük maradna az elmúlt években zajló, kirakat fűkaszálásokra, mint amilyen a Fő utcán, a Malom utcában és egyéb preferált helyeken zajlottak. Persze most erre megint sokan felkapják a fejüket, hogy nekem már az se jó, hogy füvet nyírnak és ezzel szebbé teszik falunkat? A válaszom erre az, hogy nem jó, és főleg nem igazságos. Hiszen például én csak egy utcával lakok lejjebb a Fő utcától, mégis az elmúlt hat évben rajtam kívül senki más nem nyírta a portám előtt lévő árokpartot. Gondolom nem árulok el titkot azzal, ha azt írom, minden közterületet azonos módon kellene karbantartani az önkormányzat részéről. De nem akarom rossz irányba tereli az olvasó gondolatmenetét, nem azért született ez a poszt, hogy arról panaszkodjak, hogy az én házam előtt miért nem nyírják mások a füvet. Inkább arra a sok, velem azonos beállítottságú emberre szeretném felhívni a figyelmet, akik hozzám hasonlóan maguk oldják meg ezt a problémát. Nem várnak másra, csupán szépérzéküktől vezérelve, maguk rakják rendbe házuk környékét. Ezt a mentalitást, ezt a gondolkodásmódot kellene az emberekben elültetni. Akkor mindenki számára természetes lenne, hogy a saját háza előtt lenyírja a füvet, rendbe rakja környezetét kerítésen belül és kívül. És ha már ide eljutnának a lakosok, innen már csak egy lépés lenne az igazi cél, a közösségért való tenni akarás. Közösségként, és nem egyénekként élni a faluban, annak hívó szavára önként felvéve a munkát, legyen az iskola festés, árok takarítás, falevél összesöprés, vagy a már említett fűnyírás. Ha ezt sikerülne elérni, megszüntethetővé válnának az „elhagyott” területek, felszámolhatóak lennének az illegális szemétlerakó helyek. A közös munkának pedig összetartó ereje van, és példamutató értéke. 


         Tudom, nagyon nehéz felállítani az embereket a fotel kényelméből, nehéz rávenni őket, hogy a közösségért dolgozzanak, nem várni cserébe semmilyen ellenjuttatást, és mindezt még jó szívvel is tegyék. De szükség lenne a falu vezetői részéről ilyen jellegű munkák szervezésére, és persze a feltétlen példamutatásra. Más képviselő-jelölt, illetve az én programomat olvasva a kedves olvasó ennek jeleit már felfedezheti, hiszen programszinten már megjelent az önkéntes, „fizetés nélküli” képviselőség vállalása. Talán eddig megfogalmazott gondolataim közül ezt a legnehezebb megvalósítani, de úgy gondolom itt is a faluvezetés részéről történő példamutatás nélkül nem lesz előrelépés. Hát mutassunk példát!

4 megjegyzés:

  1. Nem te voltál a helyi jobbikos amikor a Móricz feletti részen szemétszedés lett hirdetve, aztán két csajszival szedegettük a ganajt. A polgármestertől kaptunk kesztyűket és zsákokat majd a kisteher vitte el a szemetet. Te dumálsz önkéntességről akkor hol voltál?

    VálaszTörlés
  2. Haladéktalanul vedd le kérlek a rám való hivatkozást, linket! Pár hete még a nejemet sértegetted. Nincs dörgölőzködés!

    VálaszTörlés
  3. Érdekes az előző bejegyzésnél nem volt kifogásod a rád való hivatkozás miatt...
    Dörgölőzködésről (vagy miről) pedig ne is álmodj, maradok továbbra is hetero! :)

    VálaszTörlés
  4. Ajvé! Akkor onnan is vegyél ki (bocs de a feleségem sértegetőjének posztjaira annyira nem vagyok kíváncsi, véletlenül akadtam erre is,,,)!

    VálaszTörlés