Kedves álnevek alatt írogatók!
Örülök,
hogy az utóbbi időben így megszaporodtak részetekről a hozzászólások, de ennek
a továbbiakban csak úgy látom értelmét, ha vállaljátok magatokat. Hogy most név
nélkül írogattok, ennek négy okát tudom elképzelni.
verzió
1:
Anyád sem szeret, már születésedkor sem szeretett, éppen ezért nevet se kaptál
tőle, mint minden valamirevaló ember rajtad kívül a világon. Bár felnőttél, ezt
a traumát nem tudtad feldolgozni az évek folyamán, ezért fantomnak képzeled
magad és különféle álnevek alatt írogatsz.
verzió
2:
Bár szerető családban, szerető szülők gyermekeként nevelkedtél, ennek ellenére
valamikor gellert kapott az életed. Elképzelhető, hogy a suliban mindig téged
csúfoltak ki/vertek meg, mert kicsi voltál, vagy kövér, vagy vézna, vagy elálló
füleid voltak, vagy szemüveged volt, vagy beszédhibás voltál, vagy bármi más
ami miatt a gyerekek bántani szokták egymást. Visszahúzódó lettél, nem szóltál
a többiekhez, de felnőve végre megtaláltad az internet adta lehetőséget, ahol a
sok gyerekkorodban elszenvedett sérelmeidért visszavághatsz, elmondhatod a
saját véleményed, persze szigorúan csak anonim, nehogy a többiek felismerjenek,
és újra nevetség tárgya legyél.
verzió
3:
Bár normális ember is lehetett volna
belőled, te mégis a könnyebb utat választottad. Hamar rájöttél, hogy az előző
rendszerben munka nélkül is meg lehetett élni, csupán másokról kellett jelentéseket
írnod, természetesen fedőnév alatt. Talán még házmesterré is „előléptettek”,
ahol aztán írogathattál a körülötted élő emberekről, kontrollálatlanul, az
igazságot is messzemenőkig nélkülözve. Bár a módszerváltás a te életben is
változást hozott, ettől függetlenül a beléd rögzült több évtizedes gyakorlatot
a mai napig nem tudtad levetkőzni, ma is kielégíthetetlen vágyat érzel arra,
hogy névtelenül írj másokról valótlanságokat.
verzió
4:
Egyszerűen egy senki vagy, és ezt te is tudod magadról.
csoportkép a cikkben említett hozzászólókról
Hogy
ki melyik kategóriába, vagy kategóriákba tartozik közületek arról természetesen
vannak sejtéseim, de az ellenkezőjük sem elképzelhetetlen. Kérlek titeket, forduljatok
szakemberhez míg nem késő, komoly mentális problémákkal küzdötök! Az
önértékelésetek eredménye a nullához konvergál, és ezért talán ön-, és közveszélyesek
is vagytok!
Én
pedig mivel nem hiszek a fantomokban, a lelkileg sérült embereken pedig
segíteni nem tudok, így a jövőben a különféle álnevek alatt tett bejegyzéseket
gondolkodás, és válasz nélkül automatikusan törölni fogom. Nekik javaslom
valamelyik jónevű pszichiáterrel a kapcsolatfelvételt, ők biztosan szívesen
olvasnak tőletek bejegyzéseket, melyekkel akár egy későbbi konferencia témájául
is szolgálhattok, és ki tudja, talán még meghívást is kaptok e jeles rendezvényre.
Csak ott nehogy azt higgyétek, hogy az aránytalanul hosszú ujjú kabát – amit
majd ingyen és bérmentve a rendelkezésetekre bocsátanak – az egy új
divatirányzat előszele!
Az
értelmes, véleményét felvállalni képes emberek hozzászólásait, véleményeit a
továbbiakban is várom, észérvek ütköztetésében szívesen veszek részt. A
többieknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése