2014. október 18., szombat

A fehér ember

         Nem egy fajvédő bejegyzés fog most az olvasók szeme elé tárulni, csupán a választási hajrában leadott, polgármesterrel készült riport margójára szeretnék néhány gondolatot megírni.


         Egyik jóbarátom hívta föl a figyelmemet arra, hogy a kábeltévén műsorra tűzték a jelölteknek felkínált 3 perces bemutatkozó videókat, melyeket egy jó 40 perces polgármesteri riporttal egészítettek ki, mintegy felvezetésként. Abba most nem mennék bele, hogy mennyire volt korrekt a többi jelölttel szembeni többszörös időbiztosítás az érdemek, elképzelések kifejtésére, de persze ez is „megérne egy misét”. Mint már említettem, itt inkább annak tartalmáról szeretnék értekezni. Mivel azon a héten váltottunk műsor szolgáltatót, és pénteken – a választások előtt két nappal – újra leadták, így lehetőségem volt arra, hogy saját szememmel is végigkísérjem azt a tömény ömlengést, ami a „műsort” átitatta. Aki valami másra, esetleg néhány „rázósabb” kérdésre is számított volna, azokat a kérdező-riporter Stikker László (alias szólítsatok csak egyszerűen Lacinak) hamar kiábrándított, hiszen igyekezett már a beszélgetés elején leszögezni, hogy ő bizony Kollár Károllyal rendkívül jó, baráti kapcsolatot ápol. Szóval aki arra számított, hogy Laci kicsit megszorongatja, megpróbálja sarokba szorítani Kollár Károly polgármester-jelöltet egy-két kérdéssel, azoknak csalódást okozott mindannyiunk ceremónia mestere. Nem volt rest néha saját maga szájába adni a riportalanynak a majdnem kifeledett, polgármesteri érdemeket, aki „szemforgatva” próbálta „elmagyarázni” a kedves nézőknek, hogy tőle milyen irányban is találhatóak meg ezek a „megaberuházások”. Persze azért egy kis üröm is került az örömbe, hiszen a „gigaberuházásnak” szánt Hunyadi utca, Malom utca felújítása annak ellenére elmaradt, hogy Sárisáp elnyerte hozzá az Európai Uniós támogatást. Valamilyen külső, vélhetően rendkívül gonosz erő hatására a pénz nem került átutalásra Sárisáp részére, hanem ez a pénz valahol Veszprém megyében landolt, Sárisáp pályázatát pedig „parkolópályára” tették. Persze volt egy kis halvány utalgatás a sikeresebb kormánypárti „bizalom” meglétére a Veszprém megyei település javára, de igazából értetlenül álltak (pontosabban ültek) a jelenség előtt, mély melankóliába zuhanva pillanatok alatt. Már-már attól tartottam, hogy valamelyiküknek elerednek a könnyei, jobb kezemet az ágy mellett lévő éjjeli szekrény irányába mozdítottam egy papírzsebkendő beszerzése céljából – mintegy szolidaritást vállalva a két megtört emberrel – és hozzájuk hasonlóan a búsuló juhász pozícióját készültem felvenni jómagam is, de abban a pillanatban bal kézzel erőteljesen meg kellett kapaszkodnom az ágy szélébe, hogy le ne essek onnan a röhögéstől. Egyből egy szállóige, vagy szólás-mondás jutott eszembe, miszerint „fehér ember nem felejt”.          Bármennyire is tetszik, vagy nem teszik, a Fideszt egyenlőre javarészt fehér emberek alkotják, még ha rendívül flexibilis gerinccel is vannak megáldva. És nem felejtenek. Nem felejtik, hogy az elmúlt 25 évben egyetlen jelöltet sem tudtak indítani Sárisápon (egyetlen általuk megkeresett választópolgár sem vállalta a narancs-színben való indulást), nem felejtik hogy nem is oly rég még állandó „sztárvendég” volt Tittmann János a sárisápi rendezvényeken (ahova néha magával hozta az azóta hozzá hűtlenné vált Winkfein Csaba nevű „kutyáját” is), nem felejtik el a sok-sok MSZP-re adott szavazatot, melyek hiányoztak a Fidesz oldalról, és természetesen nem felejtik el az eddigi polgármesterek, és képviselők pártpreferenciáját sem. Nem kell az időben nagyon visszautazni, elég a jelenlegi testületet górcső alá venni. Kollár Károly három (1994, 1998, 2002), Dr. Maradi Attila szintén három (1994, 1998, 2002), Szekeres Tibor kettő (2006, 2010), míg Bercsényi László (2002) és Huberné Kisgyőri Katalin (2002) egy-egy alkalommal indult a ma már csak politikai halottként emlegetett – egykor szebb napokat is megélt – MSZP színeiben, támogatásával.  Csupán két képviselő mondhatja el magáról, hogy nem viseli magán az MSZP „stigmáját”, név szerint Keszthelyi Róbert, és Ligetiné Vass Éva. Ilyen összetételű képviselő testülettel, és polgármesterrel nehéz jól pályázni, még ha ezt ellensúlyozandó az utóbbi időben egyre gyakrabban láthatjuk polgármesterünket Popovics György társaságában parolázni, és néha egy-egy Dr. Völner Pálos is becsúszik. Erre mondta egyik jó barátom, hogy lehet jól, és lehet még jobban pályázni. Én ezt még megtoldanám azzal, hogy lehet legjobban pályázni is, és itt sajnos nem feltétlenül a pályázat tartalmára gondolok. Sajnos ilyen világot élünk, a tisztességes munka helyett ma sokkal többet jelent egy párt-logo. De ezzel természetesen tisztában vannak ők is, csak nem értik, nem akarják megérteni, hogy nagyot fordult a világ. Ami egykor „erény” volt, az ma már „bűn”. Ami egykor előnyökhöz juttatta a települést, az ma hátrányként jelentkezik.

         Ettől függetlenül, mint sárisápi, mint Hunyadi utcai lakos természetesen szurkolok nekik, hogy legalább a következő öt évben sikerüljön tető alá hozni ezt a régóta várt beruházást, ugyanakkor arra kérem őket, ne keseredjenek el nagyon, ha ez mégse jönne össze. Mondhatnám: c’est la vie! J Ja, és a kiegyensúlyozott tájékoztatásról se feledkezzenek meg! J

5 megjegyzés:

  1. Mily szerencsétlenség, hogy nem te lettél a polgi! Még a horgászni is négysávos autóúton mehetnék. Hisz mindenki tudja, a pályázatok elbírálásánál plusz csillió pont, ha kirúgott jobbikos a feladó.

    Miért gondolod, hogy aki nem rád szavazott, annak hályog van a szemén? Én 2010-ben a neved mellé tettem az ikszet, azóta bebizonyítottad, mekkora állat voltam.

    Az "egyenlőre" pedig nem azt jelenti, amit te hiszel.

    VálaszTörlés
  2. Előtted a pálya Jani, legyél fehér ember és állj be narancsosnak. Szólítsatok csak egyszerűen Janinak. Te is negyven percet szerettél volna a kábelen? Nem kaptad meg ezért le sem tojjintottad a választókat? Nem fértél be a kamerába? A politikailag hullának becézett alakulat jelöltje azért rendesen rád vert szavazásban. Szájkaratebajnok vagy a karosszékben az éjjeli edény akarom mondani szekrényke mellett...

    VálaszTörlés
  3. LÁttad a haverod blogját? Megköszönte... Megköszönöm hogy Te meg itt vagy... Mi meg ott vagyunk és számolunk!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Uff!

    Fenti, - minden valóságalapot nélkülöző - állításaid (négysávos út, plusz csillió pont) megtételéhez mely mondatokban találtál akár csak utalást is?

    A kilépés pedig egyáltalán nem azonos a kirúgottsággal. Egyszer majd talán te is megtapasztalod.

    Igen, a politika ilyen. Egyszer erre, egyszer arra szavaznak az emberek. Ezért van változás,már ahol van. nekem is van ismerősöm, aki 2010-ben (legalábbis elmondása szerint) a Jobbikra szavazott, idén meg már az LMP-t fényezte. Mit lehet erre mondani?

    VálaszTörlés
  5. Kedves Sár Sáp!

    Hogy én mit szeretnék az egy másik kérdés. Én itt a korrektségről értekeztem, ami nyomokban sem volt megtalálható.

    Igen, beelőzött az MSZP jelöltje. Pont erről szólt a bejegyzés, itt megállt az idő és nem értik a szavazók, a polgármester, miért esik el a falu jelentős támogatásoktól.

    Na ezek ismeretében ugorj neki még egyszer, hátha ezzel a kis segítséggel most már sikerül értelmezned a bejegyzést!

    VálaszTörlés